Újra itthon!

Sokak örömére újra frissül az oldal! Juhéé!
Eddig kicsit parkoló pályára raktam az írást, mert éppen életem nehéz napjain estem át, mint nagyanyám hajdanán a kerti slagon. A helyzet az, hogy ezzel a külföldi munkás dologgal rábasztam, mint a kovács az ujjára, de most ezerrel rajtavagyok, hogy rekonstruáljam a régi állapotokat.
Nem állítom, hogy könnyen viseltem, de legalább rosszul.
Ez is valami! Az meg már nem semmi, de ezt asszem már egyszer kifejtettem egy korábbi bejegyzésben.

De most ezerrel elfoglalom magam, mint valami unatkozó hadvezér. Uhhogy seperc alatt találtam magamnak többféle programot. Többek között elkezdtem gitározni.
Próbálok minden nap egy órányit legalább gyakorolni, viszont gyakran csak edzés után tudom ezt megtenni, ami olyan 22:30-at jelent nálam. Remélem a szomszédban nem terveznek mostanában kisbabát, mert asszem lenne konfliktusunk (de persze simán lenyomnám a kis pelenkás betyárt). Anyám azt mondja, hogy jól megy, de szerintem csak azt akarja, hogy hagyjam Abba, akár egy svéd zenekar. De mivel nem vagyok szőke, ezért folytatom.

A másik hatalmas projekt a futball. Mivel iszonyatosan szuperül megy már a kispálya, ezért gondoltam egy szintet lépni kéne, és serdülő korom meghatározó részét, mintegy nosztalgia alapon visszacsempészni életem mindennapjaiba. Ezzel az indíttatással újból stoplist húztam, és ismét elkezdtem nagypályán játszani.
Aki ilyen hülyeségre vetemedik, annak egy pár jó tanácsot szeretnék adni.
Ha mondjuk már 7 éve nem játszottál nagypályán (mint pl. én), akkor bizony a régi dolgokat újként élheted meg. Nem is emlékeztem már, hogy ilyen bazi óriási egy pálya. Az ember úgy neki iramodik, de nem nagyon akar vége lenni. Aztán levegőért kapdosva tudatosul benned, hogy valami itt az emlékeidhez képest megváltozott (leginkább te).
Belerúgsz egy labdába, hogy majd az jól odamegy a csapattárshoz, de az meg csak nem akar oda menni, mert az meg 50 méterre áll tőled. Ha meg megküldöd izomból, akkor meg Ő nem ér oda a labdához.
Nem tudsz mit kezdeni a nagykapuval. Az összes lövésed félmagas, vagy lapos. Amit meg felülre célzol az tuti, hogy fölé megy. Ráadásul mindezt stoplisban teszed, amit szintén újra meg kell szoknod.
Ha régen 20-30 perc váltott iramú futásokat is csináltál edzéseken, akkor most 12 perc bőven elég hozzá, hogy a seggeden is levegőt próbálj venni. A kedvenc edzői mondatod a jól van, fújjunk egyet, addig nyújtsatok.

Viszont van egy érzés, ami talán nem változik meg soha. Amikor edzés végén hulla fáradtan becammogsz az öltözőbe, és lezuhanyozol meleg vízzel jó alaposan, aztán leülsz a padra.
Vége az erőlködésnek, csak ülsz, tiszta vagy, mindened fáradt. És tudod, hogy ma jól dolgoztál, hasznos volt a testednek, és Ő később ezért hálás lesz neked.
Na ha valamiért megéri, akkor ezért biztosan.

Mára ennyit gondoltam. Pedig oldalakat tudnék írni, az Éti csiga párzási szokásairól, és a Flamingók anyagcseréjéről. A medve alvásáról már nem is beszélve, de talán ezt majd legközeleb.